
A fülzúgás vagy fülcsengés - latinul tinnitusz - inger hiányában fellépő zúgó hangérzet. A kellemetlen zaj - melyet egyik vagy mindkét füled esetében is tapasztalhatsz - szinte bármilyen frekvenciájú lehet. Időszakosan vagy állandóan is jelentkezhet, és olykor valamilyen háttérben meghúzódó egészségügyi problémára hívja fel a figyelmet.

Néhány anyagcsere-betegségben a fülzúgás kísérő tünet lehet. Ilyenek például a zsíranyagcsere zavarai vagy a diabétesz, de vesebetegségek, illetve pajzsmirigyproblémák is állhatnak a háttérben. Nem teljesen ismert ezeknek a betegségeknek a hallószervre gyakorolt közvetlen hatása. Szakemberek úgy gondolják, talán közvetett károsító hatást fejtenek ki azáltal, hogy az érzéksejtek oxigénellátását csökkentik.
Amennyiben arra gyanakszol, hogy a fülzúgást a fent említett anyagcsere-zavarok valamelyike okozza, mindenképpen érdemes elmenned laborvizsgálatra. A kiváltó betegség kezelésével a fülzúgás is megszűnik majd, ráadásul elejét veheted a komolyabb szövődmények kialakulásának is.
Gyógyszerek egész sora tartalmaz olyan hatóanyagokat, melyek veszélyesek a hallószervre nézve, és fülzúgást okozhatnak. Ezeket az anyagokat a szaknyelv ototoxikusnak, tehát a fül számára mérgezőnek nevezi.
A gyógyszerismertetőn gyakran nem tüntetik fel a fülzúgást, mint mellékhatást. Beszélj az orvossal, ha felmerül a gyanú, hogy összefüggés lehet a szedett gyógyszer és a kellemetlen tünet között. A felsorolt gyógyszerek okozta tinnitus általában csak nagyobb dózis hatására alakul ki, és nem maradandó - a gyógyszer elhagyásával abbamarad.
A rágóízület területén fellépő kopás, mely artrózis formájában jelentkezhet, vagy a rágóizomzat kóros feszülése is kiválthat tinnitust. Létrejöhet az úgynevezett malokklúzió kapcsán, azaz a rágófelszínek zavara miatt, amikor hibás harapás alakul ki.
A stressz és a belső feszültségek kedveznek az ilyen zavarok kialakulásának, melyek miatt az állkapocs akaratlanul összepréselődik. Ez eredményezi a rágóizomzat feszülését és az éjszakai fogcsikorgatást - más néven bruxismust.
Ajánlott felkeresned a fogorvosod, aki feltárja és kezeli az ilyen zavarokat.
Fizioterápiás módszerek is segítenek a feszülések mérséklésében, melyek később a nyak és a nyakcsigolya izomzatára is ráterjedhetnek. Bizonyos esetekben pedig megfontolandó a pszichoterápiás kezelés, hogy a belső, tudat alatti feszültséget megszüntesse.
Cikkünk Dr. Michéle Markus és Alexander Hoffmann Vészjelek a belső fülből című könyve alapján készült.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |
| Színesítsd meg az életed 100 000 forint költőpénzzel! |