kisebb normál nagyobb
Címoldal   /   Csajvilág   /  

Kristen Stewart Jimmy Fallon műsorában

Össze-vissza beszélt a műsorban a színésznő! Ilyennek még sohasem láthattad

Kristen Stewart meglepő dolgokat mondott egy műsorban.

Forrás: Femina.hu

Kristen Stewart elég megosztó személyiség: vannak, akik azért nem kedvelik, mert nem túl gyakran mosolyog nyilvánosan, és ezzel sokak szerint a barátságtalanság benyomását kelti.

A 25 éves színésznőnek azonban nagyon is van humorérzéke, és bármikor kapható egy kis mókára, ez a héten Jimmy Fallon műsorából is kiderült.

"Hívd vissza a gyümölcsöt!"

Kedd este Jimmy Fallonnál vendégeskedett Kristen Stewart a The Tonight Show című műsorban, ahol bevett szokás szerint a meghívott sztár egy rövid interjú után valamilyen szórakoztató játékba kezd a házigazdával. Miután beszélt egy kicsit készülő filmjeiről, illetve arról, hogy hogyan teltek az ünnepek, Kristent is alávetették egy vicces kis tesztnek.

A feladat szerint kapott egy zajszűrős fejhallgatót, amiben hangosan szólt a zene, eközben pedig a műsorvezető kimondott egy mondatot, amit a színésznőnek szájról olvasva el kellett ismételnie, majd cseréltek. Ebből a szituációból igazán vicces félreértések születtek, Kristen a "köszönj a kis barátomnak" mondatot úgy értette: "vidd a fürdőszobámat a barátnak", a "Kung Fu Pandát" pedig "hívd vissza a gyümölcsöt"-nek hallotta.

Ha tudsz egy kicsit angolul, érdemes megnézni az erről készült videót, mert nagyon szórakoztató látni, ahogyan Kristen teljes magabiztossággal állítja a fenti zagyvaságokat.

Kristen Stewart legcsinosabb ruhái

Kristen Stewart híres a divatbakijairól, ám a színésznő néha meglepően jól tud kinézni - ezen is látszik, hogy nem az adottságaival van probléma.

Még nincs hozzászólás
Így kezeld helyesen a zsíros bőrt!

A mindig fénylő, zsíros bőr az egyik legbosszantóbb probléma tini korban. Ne kezdj bele mindenféle alkoholos tonizálásba, hiszen a kiszáradt bőr nem megoldás, sőt még ronthat is a helyzeten!
 

Dátum: 2012. november 22.
Készítette: Femina.hu
Keresztnév és küldetés
    hirdetés
    hirdetés
    Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.