Mégsem lesz lagzi? Ezért mondhatja le a lakodalmat a sztárpár

Justin Timberlake és Jessica Biel nyáron kelnek egybe, de Justin mamája megnehezíti a szervezést.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Justin Timberlake maga mögött tudhat néhány viharos románcot és komolyabb kapcsolatot, ám mostanra úgy tűnt, végre megállapodott a gyönyörű Jessica Biel mellett, akivel nyárra már az esküvőt tervezik.

A jelek szerint azonban Justin anyukája, Lynn Harles annyira megörült annak, hogy valaki beköti a fia fejét, hogy kissé túlságosan is rápörgött az esküvő szervezésére.

Elmarad a lagzi?

Pedig, ha valaki, akkor Jessica Biel igazán megérdemelne egy szép esküvőt, az énekesnek ugyanis nem csak előtte volt zűrös a szerelmi élete.

Első barátnője, Britney Spears komoly mélypontra jutott a szakításuk után, míg Justin a nagy szabadságban valósággal falta a nőket: a listáján ott szerepel Fergie, Alyssa Milano és számos más híresség, Cameron Diazzal pedig három évig együtt voltak.

Jessica Biel mellett úgy tűnt, végre megnyugszik, ám ekkor még tett egy rövid kitérőt a dögös Scarlett Johansson miatt - később azonban visszatért Jessicához, aki megbocsátott, így hamarosan ő lesz Mrs. Timberlake.

A boldogságot azonban beárnyékolja, hogy Justin anyukája, Lynn egészen máshogy képzeli a kézfogót, mint a pár.

Sokat veszekszetek? Így kezeld a szüleidet!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Míg Jessica csak szolid, kis létszámú esküvőt szeretne, a legközelebbi rokonokkal és barátokkal, addig Lynn hetedhét országra szóló mulatságot tervez.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A pletykák szerint a vita mostanra odáig fajult, hogy Lynn azt mondta, ha csak kis esküvőt tartanak, el sem megy rá, Jessica pedig már azt is kilátásba helyezte, hogy csak csendben egybekelnek, és egyáltalán nem is tartanak lagzit. Szegény Justin, úgy tűnik, hiába van tapasztalata a nőkkel, a két dáma között nem tud igazságot tenni.

Ezt is szeretjük