Rossz lett a félévi? Javítsd ki év végére úgy, hogy észre sem veszed!

Ha félévkor nem lettek túl fényesek a jegyeid, az év végéig még javíthatsz rajtuk.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár a félévi értékelés tekinthető tájékoztató jellegűnek, azért nem árt levonni a tanulságokat azokból az osztályzatokból, amiket tartalmaz.

Ha már túlestél a nehezén, és elmondtad a szüleidnek, ideje átgondolnod, hogy mit tehetsz a javításért. Bár év végéig még sok idő van, nem árt már most belevágnod, hiszen apránként szinte észrevétlenül javíthatod ki a jegyeidet.

Folyamatosan készülj!

A hatékony tanulást is tanulni kell, ezért ne csüggedj, ha úgy érzed, nem tudsz mindig jól felkészülni. Ahhoz, hogy látványos javulás következzen be az osztályzataidban, lehet, hogy meg kell változtatnod néhány tanulási szokásodat.

Nyert ügyed van, ha minden órára felkészülten érkezel. Ezt úgy érheted el, ha minden nap fordítasz időt az éppen aktuális anyag átolvasására, memorizálására, és az órán is figyelsz. A lényeg, hogy ne egyszerre zúduljon rád több órányi információ, mert úgy nemcsak nehéz dolgod lesz, de kevésbé rögzülnek majd a részletek.

Félévkor általában tiszta lappal indulhatsz, mert a legtöbb tantárgyból új témakörbe kezdtek. A második félévben igyekezz figyelni az órán, és otthon, délután is szakíts időt a tanultak felidézésére, megjegyzésére.

Hogyan tanulj?

Mindenkinek másképp rögzülnek könnyebben az információk, de azért vannak olyan alapvető módszerek, amik a legtöbbeknél beválnak. Ha nem tudod, neked melyik a jobb, próbálj ki több eljárást, és utána válaszd ki azt, amelyik a legkevésbé megerőltető, mégis hatékony. 

Így lehet az idei év életed legjobb tanéve

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fontos, hogy jegyzetelj az órán, mert ha ezt megteszed, már egy könnyített, lényegre törő anyagból készülhetsz. Ezt pedig tovább egyszerűsítheted, ha otthon, miközben átolvasod a leírtakat, egy szövegkiemelő segítségével jelölöd magadnak a főbb tudnivalókat.

Akkor is érdemes egy rövidebb jegyzetet készítened már otthon a tankönyv anyagából, ha a tanórán erre nincs lehetőség - ezzel átláthatóbbá teszed a leckét, és amíg kiírod, addig is memorizálod. Ha ezt beiktatod a napi rutinodba, a jegyeid is javulni fognak, és a lelkiismereted is tiszta lesz.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Pihenés

Akár egy nagyobb megmérettetésre készülsz, akár a napi felkészülést végzed, érdemes bizonyos időközönként ötperces szüneteteket beiktatni, amikor pihenteted kicsit az agyad, és rendezed a gondolataidat. Fontos, hogy nyugodt légy, és ne görcsölj rá a tanulásra. Igyál meg egy pohár vizet, nyisd ki az ablakot, sőt, akár le is teheted a fejed az asztalra, és csukott szemmel relaxálhatsz.

Ezt is szeretjük