Trükközésen kapták az érettségin a magyar énekest

Elmondja, hogy kerüld el a kínos helyzetet

Brasch Bencének nem volt ideje felkészülni az érettségire.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Brasch Bence, a jóképű, fiatal színész-énekes bevallotta, nem igazán tudott készülni az érettségire a fellépései miatt.

Szerencsére most már megedződött a memóriája, és hihetetlen gyorsasággal képes megtanulni a szövegeit, ami nagy előnyt jelent számtalan elfoglaltsága közepette. Persze azért vannak titkos praktikái, például a napi két-három csésze kávé, ami teljesen felpörgeti őt.

Nem volt ott a szalagavatóján

Bence karrierje a 2009-es Csillag Születik tehetségkutató óta folyamatosan ível felfelé. Az éneklés mellett az Operettszínház több darabjában is szerepel, és a színház iskolájában, a Musical Stúdióban végzős. Egy biztos, a fiatal sztár nem unatkozik, rengeteget tanul. Elárulta, hogy ez nem mindig volt így, sajnos az érettségire a fellépések miatt nem nagyon volt ideje felkészülni.

- Pont az utolsó évben kerültem be a Csillag Születikbe, így az utolsó félévben már magántanuló voltam, és felköltöztem Budapestre, még a szalagavatómon sem tudtam részt venni, éppen azon a napon estem ki az élő műsorból.

Sokkal nehezebb volt követni az anyagot, de szerencsére nagyon jó fejek voltak a tanáraim. Az érettségire nem igazán volt időm felkészülni a fellépések miatt. Kicsit félek bevallani, de nagyon sok olyan tétel volt, amit előtte nap, egy fellépés szünetében olvastam el.

Ráadásul hajnali háromra értem haza, két-három óra múlva már kelnem is kellett, hogy odaérjek Mosonmagyaróvárra, a reggel nyolc órai szóbeli érettségire Pestről.

Ciki szituáció a szóbelin

Bence az írásbeli előtt nem izgult, mert úgy volt vele, hogy egyedül van, leírja a papírra, amit tud, és valaki majd elolvassa. A szóbelin viszont annál inkább, hiszen az nem volt egyszerű számára.

Ők a legdögösebb hazai sztárok 25 alatt

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Tudtam, hogy ott lesz velem szemben az egész tanári kar, és ha nem tudom a tételeket, akkor az nagyon ciki. A törin például elég nagy pácban voltam, kihúztam egy tételt, amit pont nem tudtam, és elkezdtem egy másikról nagyon magabiztosan beszélni, de sajnos a felénél rájöttek. Nagyon zavarban voltam, rengeteget belekérdezett a tanárom, végül az elnök kérte, hogy hadd mondjam el legalább, amit tudok.

Ne bízd a véletlenre!

Azért a most érettségizőknek azt tanácsolja, hogy ne bízzák magukat a véletlenre, hanem készüljenek, hogy elkerüljék a kellemetlen a pillanatokat. Gyakoroljanak, a típusfeladatok neki is sokat segítettek az írásbelire való felkészülésnél, és ha már nagyon elegük van, igyanak meg egy kávét, amivel igazán felpörgethetik magukat. És persze amikor tehetik, szakítsák meg a tanulást egy rövid edzéssel, így sokkal könnyebben tudják majd venni az akadályokat. Ma már Bence sem retteg a megmérettetésektől, megedződött a memóriája, és hallás alapján képes megjegyezni a szövegeit. Elmesélte, hogy a legutóbbi próba előtt volt még 15 perc szabad ideje, ami alatt az összes szövegét meg tudta tanulni.

Egyetlen ruhadarab, ami kilókat farag le rólad: így hordd a blézert

Nézegess képeket!

Elolvasom

A fellépések előtt azonban, mint elárulta, még mindig van benne egy egészséges izgalom:

- Kicsit mindig izgulok a fellépések előtt, de ha már a színpadon állok, akkor ez teljesen elmúlik. Előtte sem úgy izgulok, hogy most ki kell állnom, hanem vannak bizonyos elvárásaim magammal szemben. Például, ha csináltam tegnap egy jó előadást, azt szeretném, ha legalább olyan jó lenne, vagy még jobb. Ez kell is, mert különben olyan élettelen lenne az egész.

Ha valami nem stimmel az iskolában

Vannak, akik nem csupán a különféle megmérettetések miatt mennek összeszorított fogakkal iskolába. Nézd meg a videót!

Bence felpörgető tippjei az érettségi előtt állóknak

1. Típusfeladatok gyakorlása

Bence típusfeladatokat csinálgatott rendszeresen az írásbeli előtt, ami sokat segített a felkészülésben. - Az érettségizőknek azt tanácsolom, hogy a szóbelire mindenképpen készüljenek többet, ha nem akarnak maguknak kellemetlen pillanatokat.

2. Kellő alvás

- Nekem a szövegek tanulásánál az is sokat segít, ha előtte lévő nap időben lefekszem aludni, így sokkal kipihentebb vagyok a próbákon, jobban is fog az agyam.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

3. Kávé

- A próbák és az előadások előtt egy kávét szoktam inni, mert segít, hogy rápörögjek az eseményekre.

4. Edzés

- A kávé mellett az edzés, ami még felpezsdít. Ma is, a délutáni előadásom előtt voltam még edzeni, úsztam, futottam, kardióztam, és még a fejfájásom is elmúlt.

Kép: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük