Till Attilát emiatt savazzák a neten: magára haragította a kommentelőket
Till Attilát nem várt dolog miatt támadták be a neten, sokan máshogy döntöttek volna a helyében.
Összesen 1048 találat.
Till Attilát nem várt dolog miatt támadták be a neten, sokan máshogy döntöttek volna a helyében.
A lakótársnőjét is fenyegette és bántalmazta, a kutya is az övé volt.
Vannak történetek, amelyek bizonyítják, hogy egy kutya képes megváltoztatni egy ember életét. Az alábbi könyvekben hűséges barátaink kísérik végig kétlábú társukat a legnehezebb pillanatokon, miközben a szeretet és a gyógyulás útjára terelik őket.
Nagy szükség van rájuk.
Az albertirsai ház teljes terjedelmében égett.
Megdöbbentő dologra figyeltek fel a hatóság emberei egy csendes lakótelepi utca szélén.
Az árulkodó jelek a viselkedésben és a testi tünetekben is megmutatkozhatnak.
Légy te is kölyöknevelő! A Vakvezetőkutya-kiképző Központ felhívása következik.
Györgyi Anna vehette át a Példamutató gazdi díjat a május elsején a Városligetben megrendezett DOGZ Fesztiválon.
A gyász, amiről keveset beszélünk, mégis mélyen húsba vág – hogyan éljük túl kedvencünk halálát?
Nem lehetetlen küldetés – csak tudni kell, hogyan állj hozzá.
Egy kuckó, ahol a kutya a nap nagy részét tölti, könnyen a baktériumok és allergének gyűjtőhelyévé válhat. A rendszeres tisztítás így nem csupán kényelmi kérdés, hanem a kutya mindennapi egészségének alapfeltétele is.
Az ingatlan védelmét azonban más módon is biztosítani kell.
És mikor kell cselekedned a kutya kaparása miatt?
Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen feltételekkel léphetik át a határt a házi kedvencek.
Súlyos következményei lehetnek, ha a kutya táljába mindig ugyanaz az eledel kerül az évek során.
A népszerű virslikutyák bizony nem ölebnek születtek eredetileg.
A kutyák többsége már fiatal felnőtt korban érintett fogászati problémákban, amelyek sokáig rejtve maradhatnak. A megfelelő szájápolási rutin megelőzi ezeket a betegségeket.
A zodiákus elárulja, ki a tökéletes társad!
A kutyák intelligenciája jóval túlmutat az engedelmességen: a tanulás, az alkalmazkodás és az együttműködés is kulcsszerepet játszik.
Alapjaiban határozza meg a kutyusok életminőségét ez a betegség.
Így örült a gazdája földet érésének Sadie.
A tacskó és Jack Russell terrier keresztezéséből született kutyusoknak külön megnevezésük is van: jackshund.
A szerető gazdik nagy kedvence kutyusuk mancsának illata, ám sokan nem értik az eredetét.
Zseniális dologra használná fel a ledarált dokumentumokat egy állatmenhely.
Sváby András kutyusát mindenki imádja, de ez nem is csoda, Karcsika irtó cuki!
Türelem és kitartás kell ahhoz, hogy a kutyus jól viselkedjen melletted.
Az ügyességi feladatok tanítása leköti a kutyusok figyelmét, és kellően megtornáztatja a testüket és az agyukat is.
Ki ne ismerné azt a gyomorszorító érzést, amikor a házi kedvencünk rosszul van, nekünk pedig választanunk kell a munkahelyi kötelesség és a kiskutyánk között?
Ez a videó minden, amire jelenleg szükséged van!