Tények és tévhitek az otthonszülésről

A fejlett országokban egyre több kismama szül otthon, miközben sokan felelőtlen, az anya és a baba életét veszélyeztető döntésnek tartják.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A nők hosszú évezredeken át otthonukban adtak életet gyermekeiknek, a szülés pedig a nők és az asszonytársak, de legalábbis a család misztériuma volt. Ugyanakkor a gyermekhalandóság kimagasló értékeket mutatott, így sokaknak megváltást jelentett a körülbelül egy évszázada létező intézményesített, állami egészségügy megjelenése. A komplikált eseteket onnantól kezdve a kórházak látták el, megmentve ezzel nők és újszülöttek ezreinek életét.

Ma azonban már nem csak a nagyobb veszéllyel járó szülésekre terjed ki a kórház hatásköre – a legtöbb kismama el sem tud képzelni más alternatívát, minthogy egészségügyi intézményben, orvos irányítása mellett hozza világra kisbabáját. Mások szerint viszont a nőknek csak segítségre, nem pedig „gyógyításra” van szükségük a szülés során, így szükségtelen, hogy a nőiség e csodáját kórházi ágyak, infúziós oldatok és ismeretlen emberek között kelljen átélni.

Ők az otthonszülés lehetőségében hisznek, míg annak ellenzői felelőtlenséggel, meggondolatlansággal és a gyermek életének tudatos veszélyeztetésével vádolják őket. Nyilván te is ott szeretnéd világra hozni gyermeked, ahol a legnagyobb érzelmi és fizikai biztonságban érzed magad, de valóban lehetetlen, hogy e két feltétel egy időben, és főleg egy helyen teljesüljön?

Az otthonszülés mellett

A tervezett otthonszülés, vagyis a gyermek bába segítségével történő világrahozatala a legtöbb nyugati társadalomban – kisebb-nagyobb mértékű szabályozás mellett – elfogadott. Az otthonszülési törvények általában csak a nagyon súlyos betegségek esetén nem engedélyezik ezt a szülési formát, tehát akkor, ha nagy valószínűséggel megjósolható, hogy a szülés nem lesz komplikációmentes. A fejlett országokban a törvényi szabályozásnak köszönhetően egyre gyakoribbá válik a tervezett otthonszülés, Dániában és Nagy Britanniában például – ahol a szülés helyének megválasztása kizárólag a kismama döntésétől függ – 10%-ra tehető az azt választók száma, Hollandiában pedig a kismamák közel egyharmada dönt mellette. Magyarországon a szabályozás hiánya és az otthonszülés jogilag tisztázatlan helyzete ellenére évente háromszáz-négyszáz kisbaba születik meg – előre eltervezetten – otthon, a rendszerváltás óta eltelt időben ez több mint háromezer gyermeket jelent.

Szabadon szülni, szabadnak születni

Többek között ezt választotta jelmondatául a hazai otthonszüléseket leginkább támogató alapítvány, mivel hitvallásuk szerint a szülés természetes folyamat, nem pedig kóros állapot vagy betegség, mely olyan kezelést és ellátást igényel, ami megfoszthat attól, hogy szabad akaratodnak és döntéseidnek megfelelően éld végig a szülést.
Az otthonszülésnél nem a kórházhoz kell alkalmazkodnod, hanem hozzád alkalmazkodnak azok, akik körülvesznek, legyen szó a bábáról, az asszonytársi segítőről – dúláról - vagy a családodról. A szülést a bába csupán kíséri, és segít ugyan, de te irányítasz mindent aszerint, hogy mi esik jól. Zenét hallgathatsz, járkálhatsz, akár ehetsz is, és megválaszthatod a neked legkényelmesebb testhelyzetet. A bába rendszeresen megvizsgál a vajúdás alatt, de sosem tesz olyat, amit nem akarsz. Emellett részletesen beszámol arról, hogy éppen mi történik veled. Fontos, hogy az otthonszülést végző segítők nők, akik legtöbbször maguk is megtapasztalták a szülés minden örömét és fájdalmát, így tisztában vannak a születés fizikai dimenzión túli vonatkozásaival is, és az egészségügyi segítségen kívül érzelmi támaszt is nyújtanak.

Nyugodt környezet az anyának

A kutatások azt bizonyítják, hogy a stressz a szülés legnagyobb ellensége, így ha te irányítod a szülés folyamatát, és nyugodt körülményeket biztosítanak neked, a szülés – oxitocin injekció nélkül is – könnyebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá válhat. Az otthonszülés mellett állók úgy vélik, hogy a módszer van olyan biztonságos, mint a kórházi szülés, a gyermekhalandósági ráta pedig elsősorban a társadalmi változásoknak és a jobb életkörülményeknek köszönhetően alakult kedvezően, nem pedig a kórházi ellátás miatt. Sőt, szerintük a kórházakban gyakran olyan veszélyes szövődményei is felléphetnek a különböző beavatkozásoknak, melyek egy otthonszülés esetében – a feleslegesnek tartott vizsgálatokkal együtt – teljes mértékben elkerülhetők.

Biztonság a gyermeknek

Az otthoni szülés pártolói ugyan hisznek abban, hogy leendő anyaként jogod van megválasztani a szülés helyét, azonban azt is tisztán látják, hogy amennyiben döntésed saját és megszületendő gyermeked életét, egészségét az ésszerűen vállalt kockázatot meghaladóan, bizonyítottan és jelentős mértékben veszélyezteti, akkor valóban tanácsosabb kórházba menni. Az otthonszülés ugyanakkor még a komplikációmentesség esetén is felelős és felkészült embereket kíván, akik tisztában vannak a szülés minden mozzanatával és az esetlegesen felmerülő problémákkal is. Ezért amellett, hogy a bába felméri a kockázatokat, valamint fizikai és lelki állapotodat, felkészítő tanfolyamot tart neked és párodnak mindarról, amit a terhességgel, a szüléssel, a választható lehetőségekkel és azok kockázataival kapcsolatban tudnotok kell.
Mindemellett figyelembe veszik, hogy a születés „élménye” és emléke a pszichológia vizsgálatok szerint elraktározódik, és hatással van gyermeked fejlődésére és későbbi életére. Az otthonszülés során ezért a gyermeket nyugodt körülmények között fogadják, és mivel az anya és a gyermek közötti kapcsolatban az első percek is meghatározóak, rögtön odaadják kisbabádat, és legtöbbször még a köldökzsinórt is csak akkor vágják el, amikor már semmi élet nincsen benne.

Az otthonszülés ellen

Az otthonszülés ellenzői úgy gondolják, hogy a vajúdás és szülés ideje alatt nem babusgatásra és „bábáskodásra” van szükséged, hanem szakemberekre, akik a legkorszerűbb technikai háttér igénybevételével gyorsan és hatékonyan tudják megoldani a felmerülő problémákat.

A magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium és az Országos Szülészeti Intézet szerint az otthonszülés visszaállítása Magyarországon a technikai felkészültség, a kórházi sűrűség, a lakásviszonyok és a hiányos infrastruktúra miatt nem lehetséges, emellett veszélyeztetné a szülések biztonságát, és kockáztatná mind az édesanyák, mind az újszülöttek egészségét és életét.

A szülés veszélyes

A legtöbb orvos egyetért abban, hogy az egészség és a betegség közötti határvonal a terhesség esetén elmosódik, mivel még az olyan állapotromlás is komolyabb következményekkel járhat, amit egy olyan nő, aki nem terhes, meg sem érez. Az Országos Szülészeti Intézet szerint emellett nem létezik olyan módszer, mellyel teljes biztonsággal meg lehetne állapítani, hogy a terhesség, illetve a szülés ideje alatt fellép-e bármilyen komplikáció. Ha pedig előfordul, az az egyik pillanatról a másikra történik, és olyan sürgős beavatkozást igényel, ami a kórházba szállítás idejével nem összeegyeztethető.

A baba és a mama jogai

A Magyar Egészségügyi Törvény kimondja, hogy a Magyarországon élő állampolgároknak joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. És mivel a szülés előre meg nem jósolható kockázattal járhat, a magzat és az anya védelme érdekében ezt a jogot a kórházak biztosítják.
Emellett a magyar jogszabályok értelmében a magzatot a terhesség 24. hetétől önálló lénynek kell tekinteni, ezért önrendelkezési jogod megszűnik, és nem dönthetsz önállóan sorsodról, amennyiben veszélyezteted a magzat élethez és testi épséghez való jogát.

Tehát a jogszabály szerint sem erkölcsi, sem jogi alapon nem tehetnéd meg, hogy veszélyeztesd magzatod életét és egészségét azzal, hogy otthonodban szülsz. Ugyanakkor te is rendelkezel jogokkal, és a felmerülő komplikációk megjósolhatósága sem tisztázott teljes mértékben, ezért a problémát nem lehet egyértelműen jogi szempontok alapján megoldani.

Születhet megoldás

A kórházi rémtörténetek számának csökkentésére és biztonságérzeted növelésére szolgál a jogszabályok által ingyenesen biztosított lehetőség, a szabad orvosválasztás joga. Tehát csak tőled függ, hogy kinek a segítségével szeretnél felkészülni az anyaságra, és kire bízod a szülés levezetését. A szülész-nőgyógyászok szerint a kórházak szemléletmódja is megváltozott, és mára már a családközpontú szülészeti gyakorlatot támogatják, illetve figyelembe veszik a kismama elképzeléseit. A nyugati országokhoz hasonlóan elképzelhető, hogy hamarosan a hazai kórházakban is találni majd úgynevezett alternatív szobákat, melyek az otthonszülés feltételeit valósítják meg, viszont az orvosi segítség is azonnal kéznél van, ha szükséges.

Az Egészségügyi Minisztérium 2008. január 1-jén iktatja be az otthonszülésről szóló törvényt. Már kidolgozták a törvénytervezetet, amit most szakmai vitára bocsátanak. A tervezet szerint hivatalosan is engedélyeznék, és államilag támogatottá tennék az otthonszülést.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A szülésnél két segítőnek kellene jelen lennie. Az úgynevezett háttérkórházat értesíteni kell a szülés megindulásáról, hogy fel tudjanak készülni a fogadásra esetleges komplikáció esetén.  A törvény leírja azokat a rizikófaktorokat – anya életkora, a baba súlya, korábbi sikertelen otthonszülés – is, melyek kizárnák az otthonszülés lehetőségét.

Tudtad?
Az otthonszülést a szülészettel foglalkozó legismertebb nyugati kiadvány, az Oxford Egyetem által publikált Cochrane Library 2001-es jelentésében biztonságosnak nyilvánította, az Egészségügyi Világszervezet, a WHO pedig különösen képzett személyeknek nevezi a bábákat, akik a legalkalmasabb és leginkább költségkímélő segítők a normál terhesség és szülés kísérésében, beleértve a rizikótényezők és a komplikációk felismerését is.

OLVASD EL EZT IS!

baba jatek
  • első év
  • gyerekjáték

5 multifunkciós gyerekjáték

Ezt is szeretjük