Az ikrek nevelésének buktatói

Interjú dr. Ranschburg Jenővel

Tudd meg, melyek azok a hibák, amelyekbe a szülők gyakran beleesnek, és miként kerülhetők el.

Sajátos életesemény, amikor egy családban ikrek születnek. A két csemete érkezése dupla örömöt, ám dupla - vagy legalábbis másfélszeres - gondot is jelent, nem beszélve a speciális nevelési feladatokról, melyekbe sok szülőnek beletörik a bicskája. A jó szándékból fakadó, ám helytelen szülői magatartás pedig negatív hatással lehet a gyerekek személyiségfejlődésére, ami miatt a felnőtt életben is nehezen boldogulnak majd.

Dr. Ranschburg Jenő, a népszerű tudós és pszichológus elmondja, melyek azok a tipikus hibák, amelyekbe az ikres mamák és papák gyakran beleesnek, és azt is, hogy ezek miként kerülhetőek el.

- Az ikrek általában erősebben kötődnek egymáshoz, mint bárki máshoz. Áldás vagy teher ez számukra?

- Először is egy meglehetősen durva választóvonalat kell húznunk az egy- és a kétpetéjű ikrek között. Ez utóbbiak genetikai szempontból éppúgy testvérsornak tekinthetők, mintha sokéves korkülönbség lenne közöttük. Az egypetéjű ikrek viszont azonos genetikai struktúrával rendelkeznek, emiatt speciális szocializációs helyzetben vannak, ami az előnyök mellett hátrányokkal is járhat. A náluk megfigyelhető szimbiotikus kapcsolat, ami már az anyaméhen belül kialakul, akadályozhatja az ikerpár tagjainak individualizálódását, különösen akkor, ha a közöttük lévő erős köteléket a szülő még tovább erősíti. Például a két, egymásra nagyon hasonlító gyereket egyformán öltözteti, többes szám második személyben beszél hozzájuk, és nem a saját nevükön, hanem ikrekként szólítja őket.

- Milyen következményekkel jár ez a fajta szülői magatartás az ikrekre nézve?

- Az individualizáció hiánya az ikreket egész életük során végigkíséri. A kettőjüket körülvevő burok miatt felnőttként sem tudnak majd erős kötelékeket kialakítani a külvilággal - sem szexuális, sem baráti értelemben -, ami komolyan akadályozza szociális karrierjüket.
Megesik, hogy a szülő is összekeveri az ikreket, ami miatt aztán bűntudatot érez, és úgy próbálja megkülönböztetni a két gyereket, hogy egyes karakterjegyeik szerint kategorizálja őket. Például, aki betörte az ablakot, az csak Laci lehetett, aki ötöst kapott az iskolában, az csak Feri. Mindez különösen káros lehet akkor, ha az ikrek közül az egyik domináns. Nála a szülő elősegíti a fölérendelt szerep kialakulását, míg a másik gyereket önalávetésre, kishitűségre, tartásbeli gyengeségre neveli.

- A média előszeretettel mutat be időről időre felnőtt ikerpárokat, akik azután is intenzíven jelen vannak egymás életében, hogy saját családot alapítottak: egymáshoz közel laknak, szinte naponta meglátogatják egymást, és lényegében közösen nevelik gyerekeiket. Lehetséges, hogy az idillinek tűnő kép mögött az individualizáció hiánya áll?

- Elképzelhető, de még nagyobb a probléma, ha az ikerpár egyik tagja domináns. Ilyenkor előfordulhat például az, hogy két ikerlány közül csak az egyik megy férjhez, és szül gyerekeket. Testvére pedig a nagynéni szerepét tölti be a családban, és nincs saját élete.
 

A négyes ikrek élete képekben

Nézegess képeket!

Elolvasom
- Gyakran lehet olvasni-hallani az ikreket összekötő misztikus kapcsolatról is. Pszichológusként mi a véleménye erről?

- Sok legenda kering olyan ikerpárokról, akiket valamilyen oknál fogva még kiskorukban elválasztottak egymástól, és amikor évtizedek múltán találkoztak, kiderült, hogy számos hasonlóság fedezhető fel az életükben. Például két ikernővér ugyanakkor ment férjhez, ugyanakkor vesztette el a magzatát, ugyanolyan ruhákat viselt, pedig nem is tudtak egymásról. Véleményem szerint ezek a sztorik eltúlzottak. Arra nem tudok egyértelmű választ adni, hogy létezik-e ilyen kapcsolat az ikrek között, de, ha esetleg létezik is, a környezet hatása mindenképpen erősebb. Azt szeretném, ha a szülők is fütyülnének az ilyesféle misztikumokra.

- Hogyan támogathatja a szülő ikergyermekei individualizációját?

- A kezdetektől fogva öltöztesse különbözően az ikreket, szólítsa őket a saját nevükön, és személyre irányulóan, egyes számban beszéljen hozzájuk. Fedezze fel és domborítsa ki a sajátos vonásaikat - így Laci is, Feri is tudni fogja, hogy benne mi a jó.

Nem csupán ikrek, hanem testvérsorsok esetében is gyakori hiba, hogy a szülő megpróbálja egyformán szeretni a gyerekeit, hogy megakadályozza a testvérféltékenység kialakulását. Szinte milliméter pontossággal vág ketté számukra egy almát, és, ha az egyik gyereket öt percre ölbe veszi, utána ugyanígy tesz a másikkal is. A gyerekeknek azonban másra és másra van szükségük, ezért a szülőnek mindegyiküket a saját igényei szerint kell szeretnie. Ily módon az individualizálódásukat is elősegíti.
 

15 tipp, hogy angyali gyerkőcöt nevelj

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Az ikrek számára az óvodai-iskolai közösségbe való beilleszkedés is nehézséget jelenthet…

- Sokszor megfigyelhető, hogy az ikrek eleinte még érdekesek is társaik számára, de aztán a túlzott egymásra támaszkodás következtében lepattan róluk a környezetük. Mivel nem tartanak igényt a többiek társaságára, azok elkezdik kerülni őket, így pedig tovább erősödik a kettőjük között lévő szimbiotikus kapcsolat. Ilyenkor az ikerpár tagjait fokozatosan szét kell választani, hogy mindkettő a maga útját járhassa be, és a maga életét élhesse.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

- Mikor érdemes megkezdeni az ikrek szétválasztását?

- Ez egy vitatott kérdés. Az ikrek egymáshoz való ragaszkodása előnyt is jelent, mivel megkönnyíti számukra a környezetük elviselését, így a közöttük lévő szimbiózis korai megbontása még inkább megnehezítheti számukra a közösségbe való beilleszkedést. Ezért jó, ha az óvodában még egy csoportba járnak. Fontos azonban, hogy a pedagógus két önálló személyiségként kezelje őket, és más módon is elősegítse az individualizációjukat, például figyeljen arra, hogy az ikerpár tagjai esetenként más-más spontán kialakuló csoporthoz csatlakozzanak.

A későbbiekben pedig célszerű külön osztályba, de egy iskolába íratni az ikreket, hogy bizonyos fokig továbbra is jelen legyenek egymás számára. Az ily módon történő elválasztás lehetővé teszi, hogy fokozatosan beilleszkedjenek a kortárs közösségbe.

- Milyen speciális helyzettel találhatja még szemben magát a szülő ikrei nevelése során?

- Az ikrek fejlődése a közöttük lévő erős kötelék miatt eltérhet kortársaikétól. Például tíz esetből nyolc-kilencszer fordul elő, hogy késik a beszédfejlődésük, amitől a szülők általában megijednek, mert azt gondolják, hogy ez a mentális elmaradás jele. Valójában egy teljesen természetes jelenségről van szó - az ikrek értik egymást, így kevesebb szükségük van a beszédre. Ugyanakkor a szülőnek ügyelnie kell arra, hogy ne állandósuljon ez az állapot, ez ugyanis a gyerekek mentális, érzelmi és szociális fejlődését egyaránt hátráltatná. Kommunikáljon külön-külön az ikrekkel, segítse őket abban, hogy megfogalmazzák gondolataikat, és ne engedje, hogy az egyik válaszoljon a másik helyett, vagy fordítva.

- Nemcsak az ikrek vannak különleges helyzetben, hanem a szüleik is, hiszen folyamatosan meg kell osztani figyelmüket és energiájukat gyermekeik között. Miképp könnyítheti meg az ikres szülő a saját dolgát?

- Legjobb, ha még a terhesség idején megkezdi a felkészülést arra a fajta szülői magatartásra, amit az ikrek igényelnek. Számítania kell arra is, hogy az ikrek ellátása körülbelül másfélszer annyi feladatot ró majd rá, mintha csak egy gyerekről kellene gondoskodnia. Számos ikres mama éli át azt, hogy a rá nehezedő terhek meghaladják az erejét, különösen akkor, ha magas temperamentumszintű gyerekpáros születik. Az pedig, ha az anya tehetetlennek érzi magát, a jövőre nézve megpecsételheti a gyermekeivel való kapcsolatát. Hogy ez ne történhessen meg, a környezetét is készítse fel az ikrek érkezésére, és adott esetben ne féljen segítséget kérni rokonaitól, barátaitól. Mindemellett pedig az ikrek nevelése egyfajta speciális, utolérhetetlen örömöt is jelent szüleik számára, amiből sok erőt meríthetnek.

Ezt is szeretjük