iPhone egy hétévesnek: miért ne adj meg mindent a gyerekednek?

A gyerekek, akik mindent megkapnak, sokszor boldogtalanabbak, mint kevésbé jómódú társaik.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szülőként nyilván te is szeretnél megadni csemetédnek minden tőled telhetőt. De mit lépsz akkor, ha az iskolai pályafutását éppen csak megkezdett gyerkőc egyik nap azzal áll elő, hogy iPhone-t kér karácsonyra, mert a mostani, alig egyéves mobilja már tök gáz?

Természetesen megteheted, hogy - akár erőn felüli áldozat árán - a fa alá varázsolod az áhított kütyüt. Ám jó, ha tudod, hogy ettől a lurkó - dacára a látszatnak - valójában cseppet sem lesz boldogabb, sőt. A boldogtalan gyerekből pedig jellemzően boldogtalan felnőtt válik. Tudd meg, miként kerülheted ki ezt a csapdát!

Miniatűr fogyasztók

Mint a nyugati világ minden lakója, a gyerekek is a fogyasztói társadalomban élnek, ami első éveiktől kezdve hatást gyakorol rájuk.

Annál is inkább, mert a vállalatok felismerték, hogy a csemeték befolyással vannak a család vásárlási döntéseire, leginkább élelmiszerek, gyerekruha és -cipő, és persze a játékok vásárlásakor. Sőt, egy néhány éve készült felmérés szerint számos családban olyan volumenű beruházásba is beleszólhatnak, mint az autóvásárlás.

A fentiek fényében a cégek a legkisebbeket is egyre nagyobb számban igyekeznek megszólítani reklámüzeneteikkel, amivel mindjárt két legyet is üthetnek egy csapásra. Túl azon, hogy a különböző módokon hirdetett termékből többet adnak el, a gyerkőcök márkához való lojalitását is megszerezhetik - azaz kinevelik maguknak a fogyasztói utánpótlást.

Az ő malmukra hajtja a vizet az is, hogy a kicsik kellő kritikai érzék híján nem veszik észre, hogy valójában csak manipulálják őket - ami persze sok felnőttről is elmondható, ez azonban nem tartozik szorosan a tárgyhoz.

15 tündéri, kézzel készült gyerekjáték

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindenesetre e kétes dicsőségű törekvés eredményeként a lurkók habitusuk függvényében más és más módon ösztökélik szüleiket a menőnek számító, valójában azonban teljesen felesleges termékek megvásárlására. Az pedig, hogy a miniatűr fogyasztó sikerrel jár-e, esetenként nem a mama vagy a papa ítélőképességén, sokkal inkább a család anyagi helyzetén múlik.

Miért tehetetlen a szülő?

A mostani szülők többnyire akkor nőttek fel, amikor a fogyasztói társadalom, mint olyan, hazánkban még nem létezett, vagy éppen csak kibontakozóban volt. Így, érthető módon, példa sem lehet előttük a probléma kezelésére. A helyzetet súlyosbítja, hogy mostanra a felnőttek jelentős része is a fogyasztói társadalom intézményesült nyomása alá került, ezért mindig többet, jobbat, újabbat akar, és meggyőződése szerint gyermekének is akkor lesz jó anyja-apja, ha mindig többet, jobbat, újabbat biztosít számára - legalábbis a tárgyakat illetően.

Mindene megvan - de vajon boldog-e a gyerek?

Szinte biztos, hogy nem. Az a bizonyos tárgy ugyanis, amit annyira meg akart kapni, csak kérészéletű örömet szerezhet neki. A médiából hamarosan dőlni fognak az adott termék újabb változatának reklámjai, ismét felkeltve a sóvárgást a gyerekben. Márpedig az, aki folyamatosan sóvárog, bárminek inkább nevezhető, mint boldognak.

A kutatások szerint jellemzően azok a gyerekek kerülnek a divat, a mobiltelefónia és a szórakoztató elektronika bűvkörébe, akik valamilyen oknál fogva nem találnak érzelmi kielégülésre a családjukban, kiszolgáltatottságukban ugyanis erősebben hatnak rájuk a különböző cégek profitszerzésre irányuló üzenetei. Ám minél inkább a családon kívül keresik a boldogságot, annál kevésbé találják, így pedig egyre nagyobb szükségük lesz arra a fajta látszatmegoldásra, amit a vásárlás jelent.

Mindennek természetesen hosszabb távon is jelentkeznek a legkevésbé sem kívánatos hatásai. Ha a gyerek nem, vagy csak hellyel-közzel tapasztalhatja meg azt a fajta biztonságot, amit egy jól működő család adni képes, a későbbiek során gondot okozhat számára az emberi kapcsolatok kialakítása és megtartása, így érzelmi kielégítetlensége is egyre nő majd.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Családi minta vs. reklámszlogen

Természetesen annak sem lenne sok értelme, ha csemetédet egyik napról a másikra letiltanád mindarról, amire nincs feltétlenül szüksége. Ezáltal csak még jobban vágyna az amúgy valóban nem sok gyakorlati haszonnal bíró tárgyakra, ráadásul egy kis csodabogárrá válna társai szemében. Fontos viszont, hogy ilyen irányú vágyait igyekezz elfogadással, megértéssel, odafigyeléssel ellensúlyozni. A családnak ugyanis nagyobb ereje van, mint a legagyafúrtabb reklámszlogennek - nem csupán a gyerek első éveiben, hanem egész további életében is.

Ezt is szeretjük