Így hívd segítségül az őrangyalokat!

Ha rakoncátlankodik a gyerek

Ha egyedül nem boldogulsz, kérd az angyalok segítségét, és hamarosan megérkezik a megoldás.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A babáknak és a kisgyerekeknek a maguk módján nap mint nap meg kell küzdeniük azért, hogy gyökeret ereszthessenek az anyagi világban. Elég csak arra gondolni, hogy már maga a születés is igénybe veszi őket.

A későbbiek során pedig számos olyan ingerben van részük, melyek szükségszerű velejárói a földi síkon való létnek: úgymint például éhség, szomjúság, teli pelenka, kisebb balesetek a mozgáskoordináció fejlődése során, illetve a közösségbe kerüléssel járó feszültségek.

Nehéz helyzetek

Mindez számos olyan nevelési helyzetet eredményezhet, mely előtt a szülő tanácstalanul áll: a gyerek állandóan nemet mond, hisztizik, agresszívan viselkedik társaival, vagy épp ellenkezőleg, túlontúl visszahúzódóvá válik - és sem a szép szó, sem a kilátásba helyezett büntetés nem hat rá.

Mivel mindeközben a kicsi tudat alatt még kötődik ahhoz a láthatatlan világhoz, ahonnan érkezett, az ezotéria szerint érdemes az ott élő fénylények, az angyalok segítségét kérni egy-egy problémás helyzetben. Tudd meg, hogyan léphetsz kapcsolatba velük!

Így vedd fel a kapcsolatot!

Az angyalokkal való kapcsolatfelvétel valójában pofonegyszerű - az akadályt leginkább a bennünk működő mentális és érzelmi beidegződések, viselkedésminták és tévhitek akadályozzák.

Pedig valójában elég, ha hangosan vagy akár csak gondolatban kéred őket, hogy válaszoljanak egy kérdésre, vagy segítsenek kilábalni egy helyzetből, amivel egyedül esetleg nem boldogulsz.

15 tipp, hogy angyali gyerkőcöt nevelj

Nézegess képeket!

Elolvasom

A szellemi világ küldöttei máris itt teremnek. Lehet, hogy fényük hatását azonnal érzékeled, lehet, hogy egy kicsit később - attól függően, hogy mennyire tudod megnyitni a szívedet előttük.
Az angyalok szívesen segítenek bármilyen nevelési probléma esetén. Fontos azonban, hogy merj kérni, és ugyanilyen fontos, hogy képes légy elfogadni is. Ne ragaszkodj előregyártott forgatókönyvhöz - hagyd, hogy kérésed akkor és ott, illetve olyan formában teljesüljön, hogy az valamennyi érintett számára a lehető legjobb legyen.

Nem tudsz mellényúlni

Az ezotéria rengetegféle angyalt különböztet meg: ilyenek például a szellemi és lelki tanítók, az őrangyalok, az arkangyalok, hogy csak az ismertebbeket említsük. Mi pedig innen, az anyagi világból nem is mindig tudjuk megítélni, hogy adott esetben melyikükhöz is forduljunk. Mintegy áthidaló megoldásként kérd a felső erőket, hogy azt a fénylényt küldjék el hozzád, aki a leginkább járatos az adott problémában. Természetesen az intuíciódra támaszkodva bármelyik másik angyalt is választhatod - nem tudsz mellényúlni. Akárki érkezik, biztos lehetsz abban, hogy szeretettel és bölcsességgel irányít majd téged, általad pedig gyermekedet.

Ahogy mindenki, úgy a te csemetéd is kapott maga mellé születésekor egy őrangyalt, aki egyebek mellett arról gondoskodik, hogy a kicsi felcseperedve teljesíthesse majd életfeladatát.

Emellett megóvja őt, ha komolyabb veszély fenyegeti - a kisebb baleseteknél és konfliktusoknál azonban nem avatkozik közbe, hiszen a gyerkőc ezek által tanulja meg az anyagi síkon való boldogulást. Mivel az őrangyal valamennyi társánál jobban ismeri porontyodat, hívhatod őt is - valószínűleg ez a fénylény szolgál majd a leginkább testre szabott megoldással gyermeked számára.

Így érkezik a válasz

Az angyalok természetesen csak akkor tudnak segíteni, ha követed útmutatásukat - ezt azonban szinte biztos, hogy nem szavak útján kapod majd meg, hiszen a láthatatlan világ képviselői elsősorban nem verbálisan, hanem az intuíció útján kommunikálnak.

Abban azonban biztos lehetsz, hogy mindig olyan módon és formában nyilvánulnak meg, amit képes vagy befogadni, például újra és újra felbukkanó gondolatok, egyre határozottabbá váló megérzések vagy akár az álmaid révén.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Lehet, hogy egyszer csak késztetésed támad arra, hogy gyermekedet egy másik közösségbe írasd, esetleg egy könyvben vagy újságban ötlik szemedbe egy, a tiétekére a megtévesztésig hasonló helyzetre adott szakértői tanács. A lehetőségek száma végtelen - a lényeg, hogy járj nyitott szemmel, és a racionális tényezők mellett merj intuíciódra is hagyatkozni gyermeked nevelése során.

Ezt is szeretjük